Már elég régóta érlelődik bennem, hogy csokorba szedjem a magyar bankok fiataloknak szóló közösségi média kommunikációját. Annyit elöljáróban, hogy bár most a fiatalokra koncentrálunk, azért a pénzügyi szolgáltatók nem csak nekik készítettek korábban csodálatos reklámokat. A poszt megírásához a végső cseppet az Erste legújabb science fiction videói adták meg, melyek a fiataloknak szánt kampányhoz kapcsolódnak. 

A videó(k) egyébként kiemelkedik a többi bankos videókampány tengeréből. Ugye mindenki emlékszik még például Bankos Terkára? Az Erste videóiban mi választhatjuk ki a történetet - ez a megoldás körülbelül kettő egész éves csúszással jutott el végre hazánkba is. Ennek alapvetően örülni kéne, ha nem lennének végtelenül kínosak a poénok a videókban. Ahogy Bankos Terkát, úgy borítékolható, hogy többnyire ezt is csak azok nézik meg, akik "jééézusom mi ez?"-élményre vágynak.

Általánosságban elmondható, hogy a bankok számára az online kampány itthon kb. annyit jelentett, hogy a reklámkampány anyagait kipakolják online is (esetleg némi módosítással hoznak létre valamit, pl. Budapest Bank és a csodálatos Pénzsarok).

Az Erste belefogott egy elképesztően sikeres blogba is, amit Mr. Guriga és 'humorbankár' (!!!) nicknéven vezettek, aztán 4 db bejegyzés után be is csuktak. Az online közösségek egyetlen emberként tiltakoztak a bezárás ellen. 

Hol a közösség?

Ez az elsődleges kérdés, ami felmerül az összes kampány esetében. Hogy lehetséges úgy megszólítani az online közösségeket, hogy a kampányban a közösség nulla beleszólási, részvételi szerepet kap. Vegyük észre azt az alapvető, közhelyet, hogy közösségi média kampányt közösség nélkül nem lehet elindítani. 

Az, hogy klikkelni lehet egy videóban, nem online közösségi média kampány.

Példák tőlünk nyilván nyugatra

Számtalan külföldi példa van, melyek mentén itthon is lehetőség van felépíteni egy jó, sikeres és közösségeket megmozgató kampányt. Ha már feltétlenül videó-orientált kampányt szeretnénk, akkor az elég régi, 2008-as Groundswell-díjas Young and Free Alberta kampányát nézzük meg. A kampány célcsoportja ugyanaz, mint az Erste esetében, azzal a különbséggel, hogy nem az ügynökség készítette a videókat, hanem a fiatalok maguk. A legjobb videó készítője a bank márkanagykövete lett. 

Hasonló megoldás a 100 voices kampány is, ahol azonban a videó és egyéb platformok csupán csak eszközként funkcionálnak. A kampány a közösségi termékfejlesztés címszóval kérdezi meg a fiatalokat, hogy mit fejlesszen a bank kifejezetten a fiatalok számára. A Barclays angol bank kampánya rendkívül sikeres volt.

Ahogy közeledünk Budapest felé, megállhatunk egy kicsit Berlinben. A Deutsche Bank egészen egyszerűen csak jelen van a közösségi médiában. Mikor látunk ilyen bankhonlapot itthon? Btw a Deutsche Bank önálló Facebook oldalt szentelt még a HR kérdéseknek is.

Azt, hogy a bank ügyfélszolgálata netalántán elkezd beszélgetni a potenciális vagy meglévő ügyfeleivel online, már nem említjük. "Mindenkinek vannak pénzügyei" - tessék megkérdezni, hogy pontosan milyen és hogyan és mit szeretne. Legjobb példa: Bank of America, csak a közösségi ügyfélszolgálatra külön twitter usert tart fenn.

Az első fecske

Azért itthon sem annyira reménytelen a helyzet. Az egyik első fecske a MagNet Bank. A saját Facebook oldala aktív és jó irányba mutató kezdeményezés. Természetesen nem egy bankóriásról van szó, de pont ez a lényeg. A kisebbek bátrabban lépnek, de vajon a nagyok bátran követik őket?

A mozi átalakul.

Ha rövid fejlődéstörténetet kell felvázolni, akkor a művészmozik a multiplexek tömegvonzására anno - a helyzetükből adódóan - viszonylag jól reagáltak. A mozi közösségi térré vált, ahová a filmkedvelő, műértő közönség akkor is elmegy, ha éppen nem néz filmet. A néhány napos tematikus filmfesztiválok a mozik rendezvényközpontúságát erősítették. 

A filmnézés közösségi élmény. 

Egyértelmű volt mindig, hogy a multiplex mozikba nem a közösség, hanem a film miatt megy be a néző. A technika fejlődésével azonban a filmélmény már otthon is kiválóan átélhető. Amellett, hogy ahol lehet torpedózzák a torrentszájtokat, a multiplex mozik is lépéskényszerbe kerültek. Ott újítottak, ahol lehetett: a technikán. A legújabb 3D-láz erről szól, az egyéni filmélményben olyan kell nyújtani, ami otthon nem kapható meg. Persze ez is csak idő kérdése, mondhatni időt nyertek.

A kisebb mozik (és akkor most próbáljuk meg a művészmozi szót elfelejteni kicsit) a közösségi filmélmény terén még mindig fejlődhetnének. Van hova tovább.

Pár hónapja indult egy érdekes kezdeményezés, a Helyzetek és gyakorlatok, melyet a Filmklik kezdeményezett. A lényeg: független filmeket pályázók terjeszthetnek, a nyertes pályázók filmjeit pedig háromnapos rendezvény keretében mutatják be. A pályázók terjesztik a filmeket, többnyire neten szerveznek a filmek alá nézőközönséget. 

Az ötlet egyáltalán nem forradalmi. A Cinemareloaded projekt régóta működik már, itt már magába a film elkészülésébe is bele lehet szállni, lényegében co-produceri státuszt kaphat az, aki némi összeget is hajlandó áldozni kedvenc filmjének elkészülésére. Az ötlet arra épül, amire a legtöbb kommunikációs kampány is manapság: egy terméknek nem árt, ha van egy elkötelezett vásárlóköre, akik nem csupán a termék vásárlói, de egyben fejlesztői, reklámhordozói, borzalmas szóval élve márkaevangelistái. 

A magyar kezdeményezés is hasonló alapokon nyugszik. Két kihívás van benne:

1) Vajon a kisebb mozik belemennek-e ebbe az új filmforgalmazási megoldásba? Ez üzleti modell kérdése, és ezt érzem a kisebb kihívásnak. Ha működő termékünk van, akkor az üzleti konstrukciót értelmes keretek között meg lehet találni.

2) Vajon a magyar huszonéves ifjúság van-e olyan aktív, hogy nem csupán el akarja, de el is tudja dönteni, hogy milyen filmeket szeretne látni a moziban?

Utóbbit sokkal nagyobb kihívásnak érzem. Egy márka köré elképesztően nehéz és csak hosszútávú stratégia hatására sikerül kiépíteni egy márkaközösséget. Hatalmas a fogyasztói közöny és még nagyobb az információs zaj, melyet át kell ütni, meg kell haladni.

A filmnézők által összeállított moziműsor és filmpaletta az igazi közösségi moziélmény, ahol a néző nem csupán passzív befogadója, hanem aktív szereplője, alakítója és terjesztője is a filmnek. Vajon a mozik felismerik-e az ebben rejlő üzleti lehetőséget? Vajon a fiatalok felismerik-e, hogy véleményükkel aktívan alakíthatják nem csupán a saját, hanem mások világnézetét és ízlését is?

Erről beszélgetünk ma 15:30-kor az MR1 Közelről című műsorában Horváth Gergővel.

Az elmúlt héten tele volt a sajtó ezzel a fantasztikus, csodálatos dologgal. Bár önmagában rendkívül mulatságos az egész és távol álljon tőlem, hogy politizáljak a Karmablogon, de két dolgot azért megjegyeznék. Egyrészt bevallom őszintén, hogy egy bizonyos ideig szórakoztató, ha kínjában nevet az ember - egy idő után olyasmi érzés, mint mikor szorulásunk van. Pláne, másrészt, mikor látjuk, hogy ezt, a "nemzeti együttműködést", máshol hogyan is értelmezik. 

Nyilván a tőlünk civilizáltabb országokban a nemzeti együttműködést nem úgy értelmezik, hogy a központi kormányzat által megfogalmazott szöveget kifüggesztik mindenhová, hanem az együttműködés valódi együttműködést és a nemzeti valódi nemzeti szintet jelent, valódi nemzeti ügyet. A dolog drámaiságát hangsúlyoznám: a következő példám 2007-es...

A világ első wiki-törvénye

Új-Zélandon a rendőrök nem viselnek maroklőfegyvert, mindössze gumibot és gázspray van náluk.

[A rendőrség honlapja itt érhető el. Dolgok, melyeken érdemes a Nemzeti Együttműködés tekintetében elgondolkodni, miután megnéztük ezt a honlapot: a) a honlap a hivatalos angol nyelv mellett 11 nagyobbnak számító helyi etnikum nyelvén, továbbá kiemelten az őslakos maori nyelven érhető el; b) a honlap állami intézmény honlapjához képest igen áttekinthető és fejlett, összehasonlításképpen érdemes megtekinteni a (linkelni se merem) police.hu-t, ami btw egyetlen nyelven, magyarul érhető el; c) a jelenlegi új-zélandi rendészeti miniszter, vigyázat magyaroknak sokkoló információ: egy nő.] 

Ez elég régóta így van, azonban mióta megnövekedett a bevándorlók száma az országban, növekedett a bűnözés is, főleg az apróbb bűncselekmények száma. Nem kell mindjárt Szíciliára asszociálni, ez természetesen új-zélandi mértékben értendő, egy elképesztően bevándorló-barát országról van szó. Innen, az Észak-Balkánról nézve nevetségesen alacsonyak a bűnözési statisztikák Új-Zélandon még most is. Ennek ellenére komoly vitákat generált 2007-ben a horn gyulai értelemben vett lakosság körében, hogy átírják-e az 1958-as törvényt és legyen-e lőfegyver a zsaruknál. 

Ott, a kannibálok földjén ezt a társadalmi vitát az alábbi módon oldották meg: 

Nemzeti együttműködést kezdeményezett a Rendőrség. Megnyitott egy online wiki-t, amit minden új-zélandi lakos szerkeszthetett. 2007-ben járunk, csúnya lenne most idecitálni, hogy éppen ekkoriban mit is jelentett a "state of the social media" kifejezés. A Karmamedia blog egyébként ebben az évben indult.

Az online megszerkesztett szócikket a Rendőrség a Parlament számára megküldte megfontolásra, majd a szócikk hatására helybenhagyták 2008-ban a törvényt, azóta sincs stukker a rendőröknél.

Itt jegyezném meg, hogy a meghozott törvény korlátozások nélkül elérhető online a parlamenti jogtárból. Körülbelül azóta, mióta bevezették az internetet Új-Zélandra.

Milyen gyakran szoktad átvenni a szórólapot a metró kijáratánál, az aluljáróban, a sétálóutcán osztogató emberektől? A leggyakoribb válasz valószínűleg: szinte soha. Vagy ha át is veszed, a legtöbbször olvasatlanul gyűröd össze és dobod az első szemetesbe. A szórólaposztót nem különösebben zavarja az alacsony konverzió, rád se néz, talán megköszöni, ha mégis elveszed tőle a lapot.

A Moszkva téren van azonban egy dolgozó, akit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Forradalmi módszert fejlesztett ki: egyszerre csak 1-2 lapot vesz magához, majd elindul vadászni. Messziről kiszemeli a célpontot, egyenesen felé tart, keresve a szemkontaktust. Az ember agya úgy működik, hogy ezt észreveszi. Tehát a szórólaposztó sikerrel vette az első akadályt: elkapta a tekintetedet.

Látod rajta, hogy akar valamit, fontos információja van éppen számodra, amit már régóta szeretne átadni. Amikor karnyújtásnyira ér, már várod, hogy mit fog mondani. Nem úgy néz ki, mint aki pénzt vagy egy szál cigit kérne. Szent őrület lobog a szemében. Ünnepélyesen eltúlzott mozdulattal, komoly arccal prezentálja a díjat, amit abban a pillanatban kizárólag neked van szerencséd megkapni: a szórólapot. Ilyen ajánlatot kevesen tudnak visszautasítani. Szinte neked van késztetésed arra, hogy megköszönd a megtiszteltetést, hogy éppen téged választott.

Ha párszáz forintos órabérért lehet így filléres papírlapokat osztogatni, vajon mennyit lehetne javítani sok-sok cég ügyfelekkel folytatott interakcióin?

A Google, a Facebook által jelentett kihívásra reagálva, önálló közösségi oldalt épít Google Me néven - erősítette meg az amúgy is friss pletykát ma számos jelentős tech portál. A hír több szempontból is nagyon érdekes.

Egyrészt a Google jelenleg is üzemeltet közösségi oldalt, a kizárólag Brazíliában igazán népszerű Orkutot. Másrészt a cég termékfejlesztési tevékenysége mostanában finoman szólva is mérsékelten sikeres. A Google Wave és a Google Buzz egyáltalán nem hozta meg a remélt újabb forradalmat. Harmadszor, a Facebook gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált a közösségi oldalak piacán, így az ember hajlamos eleve egy legyintéssel elintézni a hírt. Pedig ha az első kettő állítás igaz is, az utóbbin érdemes komolyan elgondolkodni. A Google nem azért lehet sikeres ezen a területen is, mert valamilyen misztikus erővel rendelkezik, hanem azért, mert a meglévő szolgáltatásait integrálva hihetetlenül erős platformot hozhat létre.

Annyira erőset, hogy ezt a posztot, bevallom, először címszavakban írtam össze, és már a címszavak is zavarba ejtőek voltak.

Először is ott van a Google, mint kereső integrálása a Google Me-be, és fordítva, a közösségi oldal integrálása a keresőbe. Nem csak arról van szó, hogy a Google Me-n lehessen rendesen keresni, de arról is, hogy a státuszüzenetek real-time megjelenjenek a Google keresési találataiban. Sőt, ezzel például megoldódna a személyes információ és identitás problémája is, hiszen a saját Google Me profilunkat a saját nevünkre keresve nyilván első helyen hozná a kereső.

A Facebookról már évekkel ezelőtt azt mondták, hogy a felhasználó számára olyan lesz, mint egy operációs rendszer: mindent ezen belül intézhet majd el. Ennek vannak jelei, sokan itt csetelnek, sőt, most már szövegszerkesztésre is használható. De az emailt például nem tudta felváltani - a GMail integrációja a Google Me-be észrevétlenül oldhatja meg ezt. A Google-nek van kész azonnali üzenetküldője is, a Google Talk. A Calendar használata nagyságrendekkel hatékonyabb lehet, mint a Facebook eseménykezelője, hiszen közvetlenül a közösségi oldalon kezelhetjük a teljes napirendünket, meghívókkal, SMS értesítéssel, születésnapokkal, stb. Ha elmozdulunk a tartalom felé, a Google kezében megint csak van néhány értékes szolgáltatás: a Bloggert és a Picasát elegánsan lehetne integrálni egy közösségi oldalra.

És ezek a gyengébb lapok, az ászok csak most következnek... Adott egy teljes körű térkép, navigációs és helyfüggő szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatáscsomag (Maps + Latitude + Local Search + Panoramio), egy hihetetlenül kifinomult hirdetési modell, amitől minden hirdető megnyalja a tíz ujját (AdWords, DoubleClick).

Ha valakinek még mindig kételyei vannak, hogy a Google - ha akar - tud versenyképes Facebook-alternatívát állítani, akkor érdemes a fentieket összekötni az Android mobil operációs rendszerrel (szinkronizálva oda-vissza, valós időben), hozzászámolni a Friend Connectet, az OpenSocial nyitottságát (alkalmazásfejlesztők, szevasztok), vagy ha a sci-fi felé akarunk elmenni akkor a Google Translate-et akár.

A Google olyan drágaköveken ül, amiket ha okosan pakol össze, a Google Me a közösségi oldalak királya lehet. Persze erre semmilyen biztosíték nincs, de Mark Zuckerberg Facebook-alapító helyében bizony nem aludnék nyugodtan mostanában.