Karmamedia

A konferencia hivatalos oldala.

Jelentkezz, ha elképesztő tehetségedet az ország legmenőbb munkahelyén szeretnéd kipróbálni. A szakterületed, képzettséged egyáltalán nem fontos, lehetsz autószerelő, szakács, programozó, költő, grafikus, sámán vagy szabó is, tényleg mindegy. Tehetséget és kreativitást várunk, nem diplomákat. (De azért ne mi mutassuk meg, hogyan kell képet átméretezni)

Amire azért szükség van:

- elég jó íráskészség

- saját számítógép, amit használni is tudsz (nem Wordben gépelni, hanem ténylegesen használni: tudj kivágni egy képet, feltölteni valamit egy FTP-re, PowerPoint sablont összedobni, ilyesmik)

- tisztességes angolnyelv-tudás nagy előny (Középfokú C Típusú Állami Nyelvvizsga nem okoz gondot az írott szöveg, pl. újságcikk/blogposzt megértése)

Amit csinálni fogsz:

- ötletelés, olvasás, írás, telefonálgatás, lótásfutás

Amit kapsz:

- felbecsülhetetlen értékű tapasztalat, hírnév, csillogás

- valamennyi pénz, de nem annyi, hogy ezért akarj velünk dolgozni

Írd meg nekünk, miben vagy tehetséges, és hogy miért a Karma a karmád.

Jelentkezni itt lehet: talent (at) karmamedia (dot) eu

A gyerekekre szabott marketingstratégia elég régóta foglalkoztat engem, több okból is. Egyrészt elég gyenge a felhozatal az ügynökségek részéről ebben a témában, ez már a Prizmára nevezett, alapvetően gyerekekre szabott kampányokban is látható volt számomra. Kicsit ezoterikusnak hathat, de szerintem kincset ér az a felnőtt, aki képes gyerekfejjel gondolkodni, megőrizni azt a frissességet, amit egy gyerek magában hordoz. Emellett, ebből következően nagyon kevés az a felnőtt, pláne kommunikációs szakember, aki tudná, hogy milyen lehet gyereknek lenni. Nem a hetvenes-nyolcvanas években, amikor ő volt gyerek, nem a kilencvenes években, amikor a gyereke volt gyerek, hanem most.

Ezért mindig örömmel olvasok olyan témákról, melyek gyerekekről szólnak. A Nielsen új kutatása ilyen.

A Nielsen-kutatás összevetette a felnőttek (anyu és apu) internethasználati szokásait a gyerekek nethasználati szokásaival. Ezek szerint, míg a portál és mailhasználat ugyanúgy fontos és kiemelkedő tényező, a gyerekek sokkal nyitottabbak az általános értelemben vett szórakoztató- és közösségi médiára (videók, zenék, játékok, közösségi szájtok), míg szüleiknek a szórakozási faktor még mindig inkább a hagyományos médiában érvényesül.

Hiba lenne azonban azt a következtetést levonni ebből, hogy a tinédzserek nem néznek tévét. Ez nemhogy nem igaz, de a kutatásból kiderül, hogy bár már nem abban az ütemben, mint eddig, de még mindig növekszik a tévé előtt eltöltött idő a fiatalok körében is. Emellett azonban feltűnő a növekedő mobiltelefon-használat, továbbá a mobilhasználati szokások kibővülése. A fiatalok növekvő arányban használják a telefonukat szórakozásra (videóstream, netezés). Ez is csak azt a már egyértelmű tendenciát mutatja, hogy a mobilmarketing egyértelműen az egyik meghatározó kommunikációs trend lesz a jövőben. Az alábbi táblázatból kiderül, hogy egyre fiatalabb korban kapják meg az első telefonjukat a gyerekek, sok esetben az első személyi számítógépük (többnyire laptop) előtt.

Megint egy érdekes kérdés, hogy a felnőttek nem szabályozzák a gyerekek médiafogyasztási szokásait. Bár a kutatás az Egyesült Államokban született, ahol a mobilszolgáltatók már filterezhető tartalmakra is lehetőséget adnak, a szülők mégsem a tartalom, hanem az offline szokások szempontjából korlátozzák a gyermekeik mobiltelefonhasználatát. Például nem lehet bármit letölteni, - elsősorban financiális okokból - nem lehet vacsoraasztalnál, iskolában mobilt használni.

Mi lehet a tanulság? A szülők többsége számára még mindig működőképesek lesznek a bevált módszerek, a hagyományos hirdetési formák, kiegészítve az új kommunikációs megoldásokkal. Azonban a fiatalok számára a médiafogyasztási szokások fragmentáltak, a személyes tartalom és személyre szabott média elképesztően felértékelődik.

Kérdés, hogy ezekre az új kihívásokra hogyan válaszol majd a kommunikációs szakma régóta jelen lévő ügynökségi krémje, anélkül, hogy el tudná képzelni, milyen lehet a mai világban gyereknek lenni?

Az új marketinggel foglalkozó szakemberek időként hajlamosak felvenni a rózsaszín napszemüvegüket, és fura gondolatmenetekbe bonyolódni. Az egyik ilyen népszerű okoskodás szerint a közösségi terek megerősödése jobbá teszi a világot. A képlet egyszerű: a rossz termékről rosszakat írnak a közösségi felületeken, ezért a rossz termékek szépen lassan el fognak tűnni, a közösség pedig kikényszeríti az egyre jobb árukat, szolgáltatásokat. Ezzel párhuzamosan elterjedt nézet, hogy rossz terméknek nem lehet jó közösségi marketinget csinálni.

Ez totális félreértés. Egy termék sikerességének nagyon kevés köze van a minőségéhez. A Nespresso (bocs, de így van) nem, vagy nem annyival finomabb, mint bármelyik jó minőségű gondosan elkészített kávé. Az IKEA nem sokkal jobb, mint a Jysk, a Nike semmivel sem minőségibb mint az ASICS, a Luvs pelenka pedig pont ugyanannyira nedves lesz, mint a saját márkás.

Nem a termékek minősége a döntő. A rajongva szeretett lovebrandek nem sokkal jobbak, mint a kevésbé csillogó versenytársaik, sőt. Ebből persze egyenesen következik, hogy a jó brandek iránti elkötelezettség egy fikarcnyit sem lendít azok minőségén.

A történet másról szól. Sofoklesnél találtam azt a Zeus Jones prezentációt, mely eddig talán a legjobban foglalja össze, mi a különbség egy hagyományos márka és egy modern brand között.

Bullshitnek tűnik? Pedig nem az, csak érdemes megnézni néhány példán keresztül.

Klasszikus brand a Yahoo!, modern brand a Google. A Yahoo! márkaígérete, hogy egyszerűvé, és átláthatóvá teszi az internetet az átlagos felhasználó számára. Erről szól maga a yahoo.com, az eredeti katalógusrendszer. Tökéletességre törekszik, amibe állandóan belebukik, csúnyán (lásd a Yahoo! Mail új verzióját). A belső felépítése jobban hasonlít egy médiakonszernére, mint egy folyamatosan fejlődő startupéra. Szinte minden vonásában régi brand, a Google teljes ellentéte.

Új brand a Nike, régi az ASICS. Aki sportolt valaha, pontosan tudja, mennyire jók az ASICS cipők. Valójában sokszor jobbak, mint a Nike termékei. Ez azonban nem számít. Az ASICS egy ígéret köré épít (a termékeink tökéletesek a sportoláshoz), a Nike egy életérzés köré (futni jó). Az ASICS-nek üzenetei vannak, a Nike-nak ötletei (az iPod integrációtól a személyre szabott cipőkig). Az ASICS és a vevő közötti kapcsolat véget ér, amikor cseng a kassza. A Nike közösséget épít a vásárlóiból.

Szépen végig lehetne venni a fent említett márkákat is. Nespresso kontra Illy, IKEA kontra Jysk, és így tovább. A végén a tanulság mindig ugyanaz. A világ nem rózsaszín, a termékek nem lesznek jobbak a közösségi kontrolltól. A rossz termékek gyártóinak nem kell aggódniuk.

A rossz, régi marketingeseknek viszont annál inkább.

Mint azt ma a Kreatív már megírta, tegnap megvolt az offline zsűrizése a Prizma pr versenynek. Mivel én is a zsűri tagja voltam, egy kis személyes értékelést, általános megjegyzést fűznék az egész versenyhez.

Egyrészt nagyon örültem, nem csak annak, hogy az online nevezések értékelése miatt felkértek, hanem annak is, hogy egyrészt elindult ez a verseny, másrészt hangsúlyos szerepet kapott az online pr is.

Ennek ellenére kicsit csalódás volt, hogy a nevezések számában az online pr megoldások a többi nevezés számához képest alulreprezentáltak voltak. Nem volt sem kevés, de olyan sok sem, hogy érezni lehetne azt, hogy az ügynökségek részéről ez a témakör kiemelten lenne kezelve.

Az is rendkívül szimpatikus volt, hogy a Prizma nem akar egy, csúnyán fogalmazva cukorkaosztogatóvá válni, volt olyan kategória, ahol úgy döntöttünk, hogy nem osztunk ki díjat. Reméljük a jövőben ez arra ösztönzi a későbbi versenyek nevezőit, hogy olyan munkákat nyújtsanak be, melyek szakmai szempontból kiemelkedő minőségűek. 

A Prizmának ez az első éve. Remélem, hogy a következő években a szakma mértékadó elismerésévé fejlődik.

A londoni Oxford Circus Európa egyik legforgalmasabb gyalogátkelőhelye. Hétfőtől a megszokott zebrák mellett átlósan is vezet út a sarkok között.

Nem ez az első ilyen a világon, Tokióban például a szintén forgalmas Shibuya negyedben van átlós zebra. Próbáltam magyar analógiát találni a londoni újításra. El tudjuk képzelni az Oktogont átlós zebrákkal? Esetleg a Blaha Lujza teret? Vagy a Ferenciek terét?

Az emberek nem az eredendő bűn miatt akarnak átlósan - szabálytalanul - átmenni az úttesten a kereszteződésekben. Egyszerűen ez a legrövidebb út a túlsó sarokhoz. Ugyanakkor a közlekedés szabályozását egyszerűbb volt úgy megoldani, ha megtiltják az átlós átkelést. A gyalogosforgalom szempontjából nem éppen felhasználóbarát megoldás. És persze az emberek a tiltás ellenére gyakran választják a számukra legvonzóbb útvonalat.

Nem ismerek magyar kifejezést a desire path-re, mindenesetre mindannyian ösztönösen választjuk. Jó látni, hogy Londonban végre nem a szabályokat akarják az emberre erőltetni, hanem az emberi viselkedéshez igazítják a tervezést.

Ha nem lenne magától értetődő, hogy nem csak várostervezésről beszélek, vendéglátóipari történet a végére: palacsintát szeretnénk rendelni desszertként. Felszolgálói disclaimer, szó szerint idézem: "Egy adag két palacsinta, előre megmondom, hogy csak egyfélét tudok hozni, nem lehet keverni az ízeket." Egy várost nehéz otthagyni, ha nem elég felhasználóbarát. De egy üzletet?

"Az Aloe Vera Ivó Gél egyedülálló a piacon, mely a Fresenius Intézet pecsétjével büszkélkedhet."

A reklámmal/pr-rel/kommunikációs tanácsadással foglalkozó egyed a világon mindenhol a bullshit megtestesítője. A matematikus a világon mindenhol az egzaktságé. Az olyan szerencsétlen, aki a két halmaz metszetében tengődik (a minősítést most hagyjuk), maga a két lábon járó kognitív disszonancia. Ezért mindig öröm olyan írásokkal találkoznom, amelyek a vásárlói döntéshozatalról természettudományos megközelítéssel tesznek megállapításokat. A Neuromarketing blog például megbízható lelőhely ebből a szempontból.

Jonah Lehrer How We Decide című könyvének kritikáját is itt találtam, benne a következő részlettel a vásárlás közbeni agyi aktivitást vizsgáló kutatásról:

"Nem az történik, hogy az ember ránéz a termékre és kifejezetten költség-haszon elemzést végez. Ehelyett a számolgatást az érzelmekért felelős központoknak utaljuk ki, és a relatív várható élvezetet vagy kínt összehasonlítva döntünk."

Újság ez? Nyilván nem. MINDENKI tudja, hogy vásárlási döntéseink nem racionálisak. Ennek ellenére ugyanez a mindenki hangoztatja, hogy ő tudatos vásárló, akire nem hatnak a reklámok. És ugyanez a mindenki vesz tudatosan light margarint vagy éppen organikus gazdaságból származó vajat, MBT cipőt, Vademecum gyógynövényes fogkrémet. Mert a light = egészséges, organikus = egészséges, mezítlábas maszáj = egészséges, latin név + gyógynövény = tudományos + egészséges.

Az említett kutatásban is alkalmazott fMRI vizsgálatok nagy szolgálatot tesznek a marketingkommunikációval foglalkozóknak. Nem abban, hogy mi legyen a következő termékfejlesztés, vagy hogy milyen színű legyen a logó. Hanem abban, hogy minden eddiginél látványosabban bizonyítják: a vásárló ember a legritkább esetben racionális lény. Egyáltalán nem baj tehát, ha egy ötletről nem tudjuk racionálisan levezetve megmutatni, hogy működőképes. Pláne, hogy miért. Továbbmegyek, és lehet felháborodni kommentben: a legtöbbször az különbözteti meg a jó közepest az igazán fantasztikustól, hogy az előbbit meg lehet magyarázni.

Szerző: Bitter Brunó, Next Wave Research

Minden idők egyik legviccesebb kamu rockumentum filmjében, a "This is Spinal Tap" egyik jelenetében a gitárerősítő potméterei "11-ig mennek". Nem 1-től 10-ig, mint minden más erősítőn, hanem 11-ig.

 

A Google Wave valahogyan így járt a zsongásban és zajban gazdag interneten: a buzz-potméterek 11-ig mennek. Mindenki erről beszél a twitteren, és mindenki azt találgatja, hogy tényleg ez lesz az online kommunikáció radikális újraértelmezése. A Google szokásával ellentétben nem fogta szerényre a bevezetést. Míg a többi innovációt csendben szokták a Labs fül alá helyezni, a Google Wave-ről már a megjelenés előtt hónapokkal is olyan állítások láttak napvilágot, miszerint a Wave "nem csupán egy újabb platform", hanem, sőt. A Google a Wave-el meg akarja haladni az email-t, és nyílt ambíciója, hogy alapjaiban változtassa meg hozzáállásunkat az internetes kommunikációhoz.

Anélkül, hogy a buzz-potmétert 12-ig tekerném, én is összefoglalnám röviden, hogy miben látom a Wave potenciálját (azon túl, hogy csendben cégnevünk márkaértékét emeli).

De először, mindenkinek ajánljuk figyelmébe az eddigi legfrappánsabb Google Wave videódemót, a "Pulp Wave Fiction"-t:
(Ha már videózunk, érdemes végigfigyelni ezt a kettő perc tizenöt másodpercet is, és máris többet fogunk tudni a Wave-ről, mint embertársaink 99%-a, és még jól is fogunk szórakozni közben).

És ahogyan mi látjuk, egy mondatban: az internetnek eddig négy nagy "hulláma" volt, és most jön az ötödik.

Az első hullám a kommunikációról szólt, a legfontosabb platform pedig az email volt.

A második hullám a tartalomról szólt, a legfontosabb platform a "portál" volt.

A harmadik hullám a kereskedelemről szólt, a legfontosabb platform a "1-click" volt.

A negyedik hullám a közösségekről szól, a központi platform a "social networking" oldal lett. Ezt a hullámot szokás “web 2.0”-nak is hívni.

Ezek a hullámok nem csendesedtek el a következő eljövetelével, sőt, mindegyik tovább fejlődött, és fejlődik a mai napig. A kommunikációnak az interneten ma már nem csupán az email a platformja: van IM, van chat, van Skype, van Twitter. A tartalmak megtalálásához ma már nem csak portálokat, hanem keresőket is használunk. Az online kereskedelmi életben már nem csak dombornyomott bankkártyával, hanem PayPal-al és más mikrofizetési megoldásokkal is élhetünk.

Az egyes hullámok legsikeresebb márkái úgy futottak be, hogy újításaikat ötvözni tudták a korábbi hullámok legfontosabb jellegzetességeivel. A Facebook azért sikeresebb, mint mások, mert a negyedik hullám közösségeit okosan ötvözni tudja a második hullám legjobb tartalmaival, és az első hullám legjobb kommunikációs megoldásaival. A Yahoo! annak idején azért volt sikeresebb, mint versenytársai, mert a második hullám kontent forradalmát ügyesen ötvözni tudta vonzó kommunikációs szolgáltatásokkal.

Na és akkor miről fog szólni az ötödik hullám? Az ötödik hullám a kollaborációról, az együttműködésről, az együtt gondolkodásról, az együtt alkotásról fog szólni. Az ötödik hullám legsikeresebb alkalmazása, vagy márkája, az lesz, ami kreatívan, és intuitívan ötvözni tudja az első négy hullám legjobb vonásait a kollaboráció új lehetőségeivel.

A Google eddigi történetét ismerve könnyen lehet, hogy a Wave lesz ez az alkalmazás.

A piackutatási iparágban például nagyon gyorsan, akár egy-két éven belül is kiszoríthat minden más online fókuszcsoport megoldást. Szintén jellemző, hogy egy-egy márkán együtt dolgozunk PR-céggel, reklám- és interaktív-ügynökséggel. Az ilyen közös munkáknak eddig nem volt standard kollaborációs felülete (próbálkoztunk korábban a maga nemében zseniális Basecamp-el, de nem működött, mert alacsony volt a "compliance", nem volt természetes a használata, nem illeszkedett a workflow-ba).

Nagyvállalati fronton egy szoftver-ciklus generáción belül (2-5 év) a Wave keményen megizzaszthatja a Novel-t (GroupWise) és a Microsoftot is (Outlook/Exchange). Ha csak a Google jelenlegi 150 millió Gmail felhasználója "konvertálódik" fokozatosan Wave felhasználóvá, már az is olyan “tipping point” lehet, ami nem marad következmények nélkül.

Vigyázó szemünket a következő hullámon tartjuk.

(Bitter Brunó a Next Wave Research tulajdonosa, stratégiai igazgatója. A Next Wave a Karmamedia partnere.)

Egyik előző, elég nagy vitát kiváltó bejegyzésemben már megpendítettem azt, amiről ez a cikk is szólni fog.

Mindig hangsúlyozni szoktam, itt sem teszek másképp: mindkét oldalon éveket töltöttem el. Rádiós újságíróként kezdtem, majd szerkesztőségekben folytattam, sok éves kihagyás után pedig blogot indítottam, jóval a Konzervatórium, pláne a Karmamedia előtt. Az, hogy mi a különbség újságíró és blogger között, leginkább a Konzervatórium példáján tanultam meg, ami bár mind a napig olyan cikkeket publikál (többnyire), melyek egy hivatalos médiumban is bőven megállják a helyüket, mégis megmaradt annak, ami: egy blog, melyet nem újságírók, hanem bloggerek szerkesztenek.

Személyes vallomásom,

hogy alapvetően nem hiszek az úgynevezett citizen journalism jelenségben. Bármennyire is ódivatú, amit mondok, az újságírás az egy szakma, holmi bloggerek nem végezhetik el az újságíró munkáját. Nem, nem vagyok MÚOSZ-tag, szerencsére. Ahogy a web 2.0 sajnos nem gyógyítja a rákot, úgy a "civil újságíró" sem fog Pulitzert kapni.

Persze, nem kárhoztatok senkit, a nagy változások mellékhatása, hogy az emberek átesnek a ló másik oldalára és elkezdik szépen megásni nem csupán a sajtó, de az újságírók sírját is, merthát minek is újság, ha vannak bloggerközösségek, minek is hír, ha van blogbejegyzés, és nyilvánvaló, hogy az MTI-t pár éven belül kiváltja a Twitter.

A civil újságírás megkerülhetetlen,

azonban véleményem szerint az új jelenségekkel szemben nem lehet eléggé szkeptikusnak lenni, ez ugyanígy igaz a civil újságírással kapcsolatban is. Nézeteim szerint roppant fontos jelenség, hogy manapság bárki megoszthat információt nyilvánosan és a haladóbb és bátrabb újságok ezeket az információkat be kell, hogy emeljék a saját, újságírók által generált tartalmakba. Ez a fajta nyitottság évekkel ezelőtt még nyitottság volt - manapság ez már tartalomfejlesztési szükségszerűség. De ettől még az újságíró újságíró, a blogger pedig blogger. De mi a legfontosabb és igazi különbség a kettő között?

Természetesen a pénz.

Vékony a határ a hobbi és a munka között, de a legfontosabb különbség a kettő között mégis a megélhetés biztosítása. A bloggerek hiába írnak újságírók cikkeivel összemérhető cikkeket, ha a tartalomgenerálás nem tartja el őket. A két irány képviselői között alapvető motivációs különbségek vannak.

Arról persze futurológiai eszmefuttatásokat lehetne tartani, hogy ez a motivációs különbség hogyan fog megváltozni, ha fog, és milyen hatással lesz a médiapiacra.